Felhő hóvirág

                 Ahol én vagyok a virághagyma.
                 Itt ülök a föld mélyén, tudatomban
                 a virágot hozó tavasz.
                 Élvezem, ahogyan a testemet öleli
                 a meleg, szerető, erővel telt
                 Föld. Ahonnan a kikelet lesz.
                 Mikorra elmúlik a tél a lelkemből.

valahonnan belülről. leginkább.

Furtonfúró most útra kel.

Elmegy világot látni. Én ezt adom a tarisznyájába.
Sokat jár egy beszélgetésünk a fejemben

- mesterekről és tanítványaikról való volt. 

Ő jó mester, mint a reneszánsz polihisztorok...

köré gyűlnek a tanítványok és együtt járják közös útjaikat.

ami az én fejemben volt akkor, az egy film tapasztalata. Az a keserű, állandóan valóságosság amit megjelenített - az emlékképek ugyanolyan valóságosak, bensőek, élőek, fájóak, erősek, mint a jelen képei.

akkor és ott ugyanilyennek hatottak az érzetek - prafrázis működött.

Ami még: a dal. Amit a filmbéli szekta vezetője énekel, egyfajta, szerelmet vallóan Marthanak. Igaznak és őszintének tűnik (amíg erőszakot nem követ el rajta) és ugyanakkor arról énekel, hogy Ő csak egy kép a falon.

Ez itt föntebb ugyanez. A legdurvább intimitás szféráiban vájkálódás az erőszakot elkövető kamerával, miközben...

hogy legyen akármi, járkáljanak emberszabású fekete macskák az utcákon, legyen akármilyen fehér is az áttört csipkeruha, van-e láb-a-homokban, libben-e  a haj-erre-billenés, az csak egy kép, ami a falon lóg.

... hát ő, Ő csak egy kép

aki ott él a falon.

csak egy kép

ennyi az egész,

egy kép

és kész.

Tatabánya - Kép-Szín-Tér Fotótábor 2014
A városimázs-városi máz jegyében:

Léghajóhorgonyzás

Van egy léghajóm. Idebenn. Hol magasan szárnyalt, hol a völgyeket követte alant. Nagyot ingadozva. Ingadozik még most is.
Hevesen, kapkodón, lágyan kavargón.
Cipelő léptek ránca tejszín habos karéjgomolyagok között.
De van ki a horgonyt vesse. A vasmacskát akassza, kötelet szorosan szorítsa.

[léghajóhorgonyzás] from Edelmayer Zsolt on Vimeo.

Kászonaltíz.

Van egy falu. Hargita megye, Románia. Földrajzilag.
De egy kicsit mesebirodalom is. Bejutni sem egyszerű, de ha ott vagy, lélekzet bennszakad.
Táj. Épített környezet. És legfőképp az emberek.

 két nap után, a reggeli érkezés

Rád.

Hirtelen ott találtam magam, ahol egy kőfaragó mester lehet.
Itt áll előttem egy kőszikla.
Évezredek munkája.
Tökéletes.
Nem látni, nem tudni, csak érezni lehet.
Azt lehet érezni, hogy ott van benn a Madonna.
Azt lehet érezni, hogy csak csiszoló vásznat vehetek kezembe, azzal láthatok neki, hogy meg ne sértsem a szobrot.

Tudni is engedtetett róla egy-két dolog: ha fejét elképzelem - íveket, kecseket - Pont olyan, hogy vállam hajlatába illik, mikor fekve, nyugodni tér. És a kezem mindezt szokatlan-furcsán, hihetetlen természetességgel simíthatja.

reggel-teámból jósoltassék napom,

benne tükröződik otthonom.

bögrében redőződő kézfejek

cseppvilágok, tengerek.

Lucullus birodalmában is jártam. Furtonfúróval kísértük egymást ebben az országban. Mert jó. És ennyi nem több. Pusztán ezért. És amint a belső balzsamozott, jó lesz a körül is. 

Two thousand years ago the Master Tsuang Tsi,
pointed at a butterfly and remarked rather musingly:
„In my dream” he said, „I was this butterfly,
and now I wonder if it is he, or, actually, I.”

„A butterfly, yes, a butterfly was I!” He would often tell,
„and it danced and frolicked in the sun merrily
and didn’t even suspect that he was Tsuang Tsi…
And I woke up… And now I cannot tell,

now I have no idea!” He continued wistfully,
„What is the truth? Which one could I really be?
Did Tsuang Tsi dream the butterfl y,
or was it he butterfl y that was dreaming me?”

I had a good laugh: „Stop kidding me, Tsuang Tsi!
Who else could you be? You are: Tsuang Tsi! You, of course!”
He just smiled: „The butterfly within your dream
believed, just like you do, in his own truth!”

He smiled and I shrugged my shoulders. Then,
something or other made me shudder, nevertheless,
I’ve been trying to figure this out for two thousand years
but my certainty is fast dwindling to less and always less.

And so I came to believe that ’truths’ don’t exist as we know them;
I think that everything is either an image or a poem.
Tsuang Tsi dreams the butterfly – that’s how it now seems –
the butterfly dreams him, and the three of us are but my dreams. - See more at: http://musessquare.blogspot.hu/2012/04/szabo-lorinc-1900-1957-dsuang-dszi-alma.html#sthash.cZUkF2bN.dpuf

Two thousand years ago the Master Tsuang Tsi,
pointed at a butterfly and remarked rather musingly:
„In my dream” he said, „I was this butterfly,
and now I wonder if it is he, or, actually, I.”

„A butterfly, yes, a butterfly was I!” He would often tell,
„and it danced and frolicked in the sun merrily
and didn’t even suspect that he was Tsuang Tsi…
And I woke up… And now I cannot tell,

now I have no idea!” He continued wistfully,
„What is the truth? Which one could I really be?
Did Tsuang Tsi dream the butterfl y,
or was it he butterfl y that was dreaming me?”

I had a good laugh: „Stop kidding me, Tsuang Tsi!
Who else could you be? You are: Tsuang Tsi! You, of course!”
He just smiled: „The butterfly within your dream
believed, just like you do, in his own truth!”

He smiled and I shrugged my shoulders. Then,
something or other made me shudder, nevertheless,
I’ve been trying to figure this out for two thousand years
but my certainty is fast dwindling to less and always less.

And so I came to believe that ’truths’ don’t exist as we know them;
I think that everything is either an image or a poem.
Tsuang Tsi dreams the butterfly – that’s how it now seems –
the butterfly dreams him, and the three of us are but my dreams. - See more at: http://musessquare.blogspot.hu/2012/04/szabo-lorinc-1900-1957-dsuang-dszi-alma.html#sthash.cZUkF2bN.dpuf

Two thousand years ago the Master Tsuang Tsi,
pointed at a butterfly and remarked rather musingly:
„In my dream” he said, „I was this butterfly,
and now I wonder if it is he, or, actually, I.”

„A butterfly, yes, a butterfly was I!” He would often tell,
„and it danced and frolicked in the sun merrily
and didn’t even suspect that he was Tsuang Tsi…
And I woke up… And now I cannot tell,

now I have no idea!” He continued wistfully,
„What is the truth? Which one could I really be?
Did Tsuang Tsi dream the butterfl y,
or was it he butterfl y that was dreaming me?”

I had a good laugh: „Stop kidding me, Tsuang Tsi!
Who else could you be? You are: Tsuang Tsi! You, of course!”
He just smiled: „The butterfly within your dream
believed, just like you do, in his own truth!”

He smiled and I shrugged my shoulders. Then,
something or other made me shudder, nevertheless,
I’ve been trying to figure this out for two thousand years
but my certainty is fast dwindling to less and always less.

And so I came to believe that ’truths’ don’t exist as we know them;
I think that everything is either an image or a poem.
Tsuang Tsi dreams the butterfly – that’s how it now seems –
the butterfly dreams him, and the three of us are but my dreams. - See more at: http://musessquare.blogspot.hu/2012/04/szabo-lorinc-1900-1957-dsuang-dszi-alma.html#sthash.cZUkF2bN.dpufv

Two thousand years ago the Master Tsuang Tsi,
pointed at a butterfly and remarked rather musingly:
„In my dream” he said, „I was this butterfly,
and now I wonder if it is he, or, actually, I.”

„A butterfly, yes, a butterfly was I!” He would often tell,
„and it danced and frolicked in the sun merrily
and didn’t even suspect that he was Tsuang Tsi…
And I woke up… And now I cannot tell,

now I have no idea!” He continued wistfully,
„What is the truth? Which one could I really be?
Did Tsuang Tsi dream the butterfl y,
or was it he butterfl y that was dreaming me?”

I had a good laugh: „Stop kidding me, Tsuang Tsi!
Who else could you be? You are: Tsuang Tsi! You, of course!”
He just smiled: „The butterfly within your dream
believed, just like you do, in his own truth!”

He smiled and I shrugged my shoulders. Then,
something or other made me shudder, nevertheless,
I’ve been trying to figure this out for two thousand years
but my certainty is fast dwindling to less and always less.

And so I came to believe that ’truths’ don’t exist as we know them;
I think that everything is either an image or a poem.
Tsuang Tsi dreams the butterfly – that’s how it now seems –
the butterfly dreams him, and the three of us are but my dreams. - See more at: http://musessquare.blogspot.hu/2012/04/szabo-lorinc-1900-1957-dsuang-dszi-alma.html#sthash.cZUkF2bN.dpuf

A kapuőrhöz: 

én boldog vagyok,

ő integet, és Dsunag Dszi álmodja a lepkét

to the Gatekeeper:

I'm sunny

he is waving, and Tsuang Tsi dreaming about the butterfly

Napok telnek. Jól. A képekben én is ott vagyok. Meg egy csipet abból, hogy miért mosolygok.

Days going by. I feel fine. And I'm inside in every picture. And a bit from that essence, why I'm smiling.

A bábu, ki ölelésre várt, most megfordult, kezet nyújt és glóriát növesztett. Épp a legutolsó vizsga reggelén.

The doll, who were waiting for a hug, turned around, give his hand, and he grown a glorie for himself. Just on the morning of the last exam.

Most. - Now.
(2014.04.03 02:50)

Egy ölelésre várva.

Waitin' for a hug.

~ Oskar Schuster: Valse Imaginaire ~

Vendégség volt nálam. Közben a bábu megelevenedett, életre kelt.
Most én lettem ő. Ő lett én.
I invited a guest in my flat. Paralelly this man came to life.
Now I became him. He became me.

Gyorsjelentés - avagy mit is csinálok pontosan, amikor azt mondom:

"Hagyj békén! Szakdolgozatot írok!"

Séták Nagyapámmal - on a walk with my Grandfather

Éppen feldolgozok. Interjúkat elemzek. Létrehoztam egy kétszintű kategória rendszert ami lefedi a képek és az interjú alanyok által elmondottakat, arról, hogy milyen volt az a Rajka, ahol Nagypapám élt, az a lokalitás amit látott. Ennek a feldolgozásnak idézem ide egy nagyon szép példáját. Annak a példáját, hogy hogyan működik az emberi emlékezet, a képekről való asszociatív gondolkodás. Milyen az amikor jól működik egy projektív, narratív interjú, és egy ilyen módon előállt történetmesélés hogyan ad rajzolatot az adott lokális társadalomról, hogyan lehet majd antropológiai elemzés az egyszerű család-történetekből, kor-rajzokból.

 U.E. interjúja, 2013.12.30

"Igen itt a keresztmama. Ő Ilonka néni, de nem tudom, hogy mi volt a lánykori neve... de nem is vérrokonság volt, a Mamámnak volt a barátnője és akkor így lett a keresztanyánk, de nagyon rendes volt, sokat nyáron is voltunk nála...  pont most a hétvégén mentünk el... nosztalgiázni, vittem mécsest is a sírjukra, és pont akkor, hogy nosztalgiázok, és most meg itt van. 

S.-ről (férje) pont eszembe jut, hogy amikor jegygyűrűt vettünk, aztán a keresztanyám, Ő jött el az üzletbe fordítani, mert ugye ott vettük kint Pozsonyban a karika gyűrűt, és akkor Ő jött el velünk. Igen itt van a férje is, Matyi bácsi... Gazdaságban dolgoztak... Viszont ez a Dunacsúny ez olyan, hogy a fele horvát. A K. is horvát név. Magyar nem nagyon volt ott 'csúnyban."

A kategóriák, kulcsszavak: hármashatár, rokonság, bevásárló turizmus, etnikus különbség


Hát ezt csinálom... és piszkosul élvezem!

Egy képzeletbeli filmcsík - Kristóf 20

utóközlés egy születésnapi ajánédékról

 a subsequent publication from a birthday present

An imaginary film reel - Kristóf 20

Egy képzeletbeli filmcsík nagyításait készítettem el Öcsémnek. Egy nagyon őszinte konstrukcióét. Egy olyan eseményét, amikor Petra engedte látni, hogy milyen az amikor Ő nagyon Ő, én meg tudtam bizalmat adni neki, és észrevenni azokat a nagyon rövid időintervallumokat amikor ez a csoda bekövetkezett. 

I made as a present the paper copies of an imaginary film reel for my Brother. One from a very honest construction. One from an event when Petra let it seen how it is when she's very much herself, and I could give her trust, and notice those little periods of time when this marvel happened.

Égi csodák.
Egy-két csak a szememmel látott kép. És néhány amikor a gépet eléjük emeltem. 2014. március 12. napjáról. Napközben kezdődött. Leveleztünk Furtonfúró Mesterrel. Néha balra, az ablakomon át kitekintve egy fa dülöngélt. Nagy kecsesen. Le akartam fényképezni, kétszer is. Akkor rögtön abbahagyta, lehet, hogy szégyenlős, vagy csak játszik. Később a végtelen úton sétáltam már, akkor jöttek a képek...


Sky wonders.
Some picture where my eyes were the camera. And some, where I put the camera in front of my eyes. From the day 12th of march, 2014. During the day we sent some mail to each other with Master Furtonfúró . I looked outside several times on the left hand trough my window. I looked out on a tree who was stragger. Gently. I wanted to take a photo, but the tree stopped the movement immediately. Maybe it is shy, or just playing with me. Later, at the evening I walked down on the infinite road. I found some more picture there...

a fa akinek társaságra volt szüksége

the tree who looking for company

Hóvirágtölte

Altalajkincsek

... ahogy a fák beszélgetnek

~ Aláfestésnek: Palya Bea: Közelebb (Closer) ~
szöveg lejjebb - click for more text

 Séták Nagyapámmal - on a walk with my Grandfather

az időutazó - time traveller