Kászonaltíz.

Van egy falu. Hargita megye, Románia. Földrajzilag.
De egy kicsit mesebirodalom is. Bejutni sem egyszerű, de ha ott vagy, lélekzet bennszakad.
Táj. Épített környezet. És legfőképp az emberek.

 két nap után, a reggeli érkezés

Rád.

Hirtelen ott találtam magam, ahol egy kőfaragó mester lehet.
Itt áll előttem egy kőszikla.
Évezredek munkája.
Tökéletes.
Nem látni, nem tudni, csak érezni lehet.
Azt lehet érezni, hogy ott van benn a Madonna.
Azt lehet érezni, hogy csak csiszoló vásznat vehetek kezembe, azzal láthatok neki, hogy meg ne sértsem a szobrot.

Tudni is engedtetett róla egy-két dolog: ha fejét elképzelem - íveket, kecseket - Pont olyan, hogy vállam hajlatába illik, mikor fekve, nyugodni tér. És a kezem mindezt szokatlan-furcsán, hihetetlen természetességgel simíthatja.

reggel-teámból jósoltassék napom,

benne tükröződik otthonom.

bögrében redőződő kézfejek

cseppvilágok, tengerek.

Lucullus birodalmában is jártam. Furtonfúróval kísértük egymást ebben az országban. Mert jó. És ennyi nem több. Pusztán ezért. És amint a belső balzsamozott, jó lesz a körül is.