Micsoda útjaim...
érzetek, gondolatok, előzmények, hatások, álmok és képek egy Szegedre utazás kapcsán.
Az első előzmény: Mesterszakos felvételi vizsgákkal töltöm az üres napjaim hézagjait. Egyike volt ezeknek a Szegedi Tudomány Egyetem Vizuális Kultúratudomány mesterképzésének vizsgája. A második helyről jutott előre. Voltak vágyak, az előtte való héten még élesen és bizakodva, hogy hátha bejön az első hely is, hátha Budapest. Mert az ott mégiscsak művészeti képzés, mégiscsak elismert (nagyon nagyon) mégiscsak jó közeg, mégiscsak A Főváros... mégiscsak elég közel lenne azokhoz akiket szeretek. Nem lenne túúúl messze. De jött a koppanás, elutasítás. És akkor a görcs és furcsa érzet, hogy rendben, de akkor meg kéne fogalmazni, hogy pontosan miért is akarom a második helyen szereplőt? Miért is jelentkeztem oda? Miért is lesz az nekem olyan nagyon jó, hogy messze kerülök? És ijesztő volt. Nem jött válasz a kérdésekre. Akkor.
A második előzmény: volt egy fesztivál. Kulturális Antropológiáról. Egy két olyan előadással, ami elkezdte borzolni a gondolat-fürtöket, mint a szél, ahogy szabadon hajadba kap. Ezt tetézte egy ebédfőzés. A.-val és Furtonfúróval. És addigra kezdtek jönni az inspirált, kinyitott hangulatok, gondolatok. A környezettel reflexív harmóniába kerülés állapotai.
A megállapítások: amíg Miskolcon leszek, addig minden egyes nap jót fogok enni. Találkozni jó: szervezetten, rég nem látott emberekkel, véletlenül, vagy újonnan. Az embodiment izgalmas aspektus, a falukutatók is küzdenek a reprezentációs kérdésekkel, és a digitális történetmesélés sokkal mélyebb rétegekben alkalmazható módszertani eszköz, mint a neve alapján elgondolható.
A harmadik előzmény: egy álom 2014.05.16-ról 17-re virradólag - A.-nak és Furtonfúrónak meséltem el, miközben főztünk. Furtonfúró sokat autózós álma hívta elő a mesélést.
Én is úton voltam. Egy katonai konvoj nagy fülkés teherautójával mentünk. Én a hátsó sorban ültem. Tél volt, kint szürke, latyakos, havas táj. A fülkében épp annyira hideg, hogy a kabátom gallérja mögé kell húzódnom.
Nagyon erős az emléke, hogy mentünk. Csak csapattunk egy hosszú főúton. Oldalt behavazott, elakadt autók. De mi mentünk. Tudtam, hogy mi nem akadhatunk el, mert olyan teherautóban ülünk, ami nagy páncélosok elvontatására terveztek. Nem fogunk elakadni. Csak mentünk.
Egy utolsó kép. Egy kereszteződésben ment el kicsivel a mi konvojunk előtt egy nehéz szállítmány, keresztben, valami malmot, vagy silót vitt. Egy dombon fölfelé.
De mi mentünk tovább. Sebesen. Előre.
Az álom leírása köznen jutott eszembe egy bakonybéli kirándulás valamikor régről kiskoromból. Mamával (anyai nagymamámmal) voltunk ott. Sétálni indultunk, de eltévedtünk, vagy elfáradtunk. Egy dombnak fölfelé vezető jobbra kanyarodó murvás úton jöttek szembe kiskatonák egy dömperrel, teherautóval. Ők vettek föl minket hazafelé menet. És én a fülkében ültem középen, ott ahol a motor is volt.
A negyedik előzmény: a Szimbiózis fesztivál másnapján, vasárnap nagyon jól ébredtem. Frissen, üdén. Boldogan. Friss kenyérért mentem biciklivel.
Aztán jött maga a cselekmény, az út. És a jó benyomások jegyzéke.
Utastársak és kilátások.
Jöttek gondolatok, emlékek is a kora gyerekkorból.
[el nem készült kép: szomszédos vágány, istentudjahol állomás (Cegléd) Lila kabátos nő és férje sietve szállnak fel a vonatra. A férj előremegy, aztán visszafordulva segít a feleségének (idősek már). Ahogy húzza, fellibben a kabát, láthatóvá válik a nő lábszára. A vádlija szépen megfeszül az utolsó lépésnél.
Megállapítások: Szeged pezsgő jó helynek tűnt, úgy, hogy először voltam a városban. Meglepődtem: közel van; nincs messzebb útidőben, mint Miskolc. Nagyon sok a biciklista, és sokan mosolyognak is. Hosszú fasorral szegélyezett utcák vannak, Banja Lukára emlékeztettek. Reggel friss, fűszeres volt a levegő.
Legvégül: a felvételi vizsgára maximális pontszámot kaptam.
És akkor elkezdődött egy "újabb hét" (nem a naptár szerint, hanem a belső időmérés alapján) amikor egész sok új, boldog, sokatmosolygós tapasztalat ért.
érzetek, gondolatok, előzmények, hatások, álmok és képek egy Szegedre utazás kapcsán.
Az első előzmény: Mesterszakos felvételi vizsgákkal töltöm az üres napjaim hézagjait. Egyike volt ezeknek a Szegedi Tudomány Egyetem Vizuális Kultúratudomány mesterképzésének vizsgája. A második helyről jutott előre. Voltak vágyak, az előtte való héten még élesen és bizakodva, hogy hátha bejön az első hely is, hátha Budapest. Mert az ott mégiscsak művészeti képzés, mégiscsak elismert (nagyon nagyon) mégiscsak jó közeg, mégiscsak A Főváros... mégiscsak elég közel lenne azokhoz akiket szeretek. Nem lenne túúúl messze. De jött a koppanás, elutasítás. És akkor a görcs és furcsa érzet, hogy rendben, de akkor meg kéne fogalmazni, hogy pontosan miért is akarom a második helyen szereplőt? Miért is jelentkeztem oda? Miért is lesz az nekem olyan nagyon jó, hogy messze kerülök? És ijesztő volt. Nem jött válasz a kérdésekre. Akkor.
A második előzmény: volt egy fesztivál. Kulturális Antropológiáról. Egy két olyan előadással, ami elkezdte borzolni a gondolat-fürtöket, mint a szél, ahogy szabadon hajadba kap. Ezt tetézte egy ebédfőzés. A.-val és Furtonfúróval. És addigra kezdtek jönni az inspirált, kinyitott hangulatok, gondolatok. A környezettel reflexív harmóniába kerülés állapotai.
[kanapén ült élmény] kezemben a borospohár, gyomromban a balzsamos finomság - és a karomon hűvös szellő simít végig - iszonyú jó volt - utána a vizipipa bugyborékolás.
A megállapítások: amíg Miskolcon leszek, addig minden egyes nap jót fogok enni. Találkozni jó: szervezetten, rég nem látott emberekkel, véletlenül, vagy újonnan. Az embodiment izgalmas aspektus, a falukutatók is küzdenek a reprezentációs kérdésekkel, és a digitális történetmesélés sokkal mélyebb rétegekben alkalmazható módszertani eszköz, mint a neve alapján elgondolható.
A harmadik előzmény: egy álom 2014.05.16-ról 17-re virradólag - A.-nak és Furtonfúrónak meséltem el, miközben főztünk. Furtonfúró sokat autózós álma hívta elő a mesélést.
Én is úton voltam. Egy katonai konvoj nagy fülkés teherautójával mentünk. Én a hátsó sorban ültem. Tél volt, kint szürke, latyakos, havas táj. A fülkében épp annyira hideg, hogy a kabátom gallérja mögé kell húzódnom.
Nagyon erős az emléke, hogy mentünk. Csak csapattunk egy hosszú főúton. Oldalt behavazott, elakadt autók. De mi mentünk. Tudtam, hogy mi nem akadhatunk el, mert olyan teherautóban ülünk, ami nagy páncélosok elvontatására terveztek. Nem fogunk elakadni. Csak mentünk.
Egy utolsó kép. Egy kereszteződésben ment el kicsivel a mi konvojunk előtt egy nehéz szállítmány, keresztben, valami malmot, vagy silót vitt. Egy dombon fölfelé.
De mi mentünk tovább. Sebesen. Előre.
Az álom leírása köznen jutott eszembe egy bakonybéli kirándulás valamikor régről kiskoromból. Mamával (anyai nagymamámmal) voltunk ott. Sétálni indultunk, de eltévedtünk, vagy elfáradtunk. Egy dombnak fölfelé vezető jobbra kanyarodó murvás úton jöttek szembe kiskatonák egy dömperrel, teherautóval. Ők vettek föl minket hazafelé menet. És én a fülkében ültem középen, ott ahol a motor is volt.
A negyedik előzmény: a Szimbiózis fesztivál másnapján, vasárnap nagyon jól ébredtem. Frissen, üdén. Boldogan. Friss kenyérért mentem biciklivel.
"ma van az első rövidnadrágban biciklizős napja az évnek. Frisskenyérillatért. meg persze gyorsanmenve, kormányt elengedve, zökkenőknél nagyot ugratva. Szuperjó. Ahogy a hűsből kellemesre vált a lábadat simító menetszél... És most már van kedvem Szegedremenni is."És közben zene szólt a fejben : Sílvia Pérez Cruz.
Aztán jött maga a cselekmény, az út. És a jó benyomások jegyzéke.
Pipacsok a lakótelep tövén.
A Vértes dombjainak görbületei.
Egy zöld gyík. A Déli pályaudvar kövezetén.
Az ablakösszetettség a Nyugatiban.
Utastársak és kilátások.
Jöttek gondolatok, emlékek is a kora gyerekkorból.
Gondolat göndörület: A.-ék Kismaroson építkeznek. Nagymaroson, gyermekkoromban, Karcsi bácsi és Mónika néni telkén sok időt töltöttünk. Felidéződött. Ott hangzott el, a Duna parton életem első mondata: - “Szeretek nagy köveket Dunába dobálni” - felidéződött a víz közelségének korai jó emléke - aztán egy gyerekkori emlékek, főtéri lakás, amikor Apával LEGO-ból készült mérő rúddal dolgoztunk, készítettünk közösen egy farácsot a fürdőkádhoz - így jött elő egy másik, talán a legkorábbi (vagy talán annak konstruált) emlék: egy farost deszkát fúrok, reszelek a főtéri lakás erkélyén, víz lefolyó elvezető rendszer céllal - fával nagyon szeretek foglalkozni, ha nem képész lennék, akkor ács vagy asztalos lennék...
[el nem készült kép: szomszédos vágány, istentudjahol állomás (Cegléd) Lila kabátos nő és férje sietve szállnak fel a vonatra. A férj előremegy, aztán visszafordulva segít a feleségének (idősek már). Ahogy húzza, fellibben a kabát, láthatóvá válik a nő lábszára. A vádlija szépen megfeszül az utolsó lépésnél.
Jó állomásnevek: Selymes, Petőfiszállás, Csengele
Kistelek állomás tetején
egy fehér macska egerész.
Megállapítások: Szeged pezsgő jó helynek tűnt, úgy, hogy először voltam a városban. Meglepődtem: közel van; nincs messzebb útidőben, mint Miskolc. Nagyon sok a biciklista, és sokan mosolyognak is. Hosszú fasorral szegélyezett utcák vannak, Banja Lukára emlékeztettek. Reggel friss, fűszeres volt a levegő.
Legvégül: a felvételi vizsgára maximális pontszámot kaptam.
És akkor elkezdődött egy "újabb hét" (nem a naptár szerint, hanem a belső időmérés alapján) amikor egész sok új, boldog, sokatmosolygós tapasztalat ért.
Érezd magad jól Szegeden :)
VálaszTörlés