F.Gépkezelői Kézikönyv

Egy képzeletbeli filmcsík - Kristóf 20

utóközlés egy születésnapi ajánédékról

 a subsequent publication from a birthday present

An imaginary film reel - Kristóf 20

Egy képzeletbeli filmcsík nagyításait készítettem el Öcsémnek. Egy nagyon őszinte konstrukcióét. Egy olyan eseményét, amikor Petra engedte látni, hogy milyen az amikor Ő nagyon Ő, én meg tudtam bizalmat adni neki, és észrevenni azokat a nagyon rövid időintervallumokat amikor ez a csoda bekövetkezett. 

I made as a present the paper copies of an imaginary film reel for my Brother. One from a very honest construction. One from an event when Petra let it seen how it is when she's very much herself, and I could give her trust, and notice those little periods of time when this marvel happened.

Ahogy emlékszem rá:

Ráhangolódó biciklizést terveztem, hogy meglegyen a felkészülés, az odaút tapasztalata és monotóniája. Gondolkodtam és figyeltem magamra, hogy hogyan lehetne elérni, közel jutni ahhoz, amit szeretnénk adni Neked. Az volt a kívánság, a “mit kérsz születésnapodra?” kérdésre, hogy “Téged”, azaz Petrát. Én csak a vándor fényképész vagyok, aki útitárs itt. Tehát bicikliztem, és eszembe jutott egy dal. Lucy Rose: All I’ve got címet viseli. Dúdoltam míg megérkeztem a Népházhoz. 

Amikor megérkeztem, és még volt néhány perc - sétálni való - Petra érkezéséig, ez jutott az eszembe a látványról, a helyről: A pajkosan, kóboran beeső napsugarak völgye. Itt készültek a fényképek.

As I remember to that:

I planned a bike ride to tune in, to have some preparation, the experience and monotonity of the journey. I was thinking and listening to myself, how I could reach, or approach to what we'd like to give You. The answer for the question 'what would you like for your birthday?' was 'You', which meant Petra. I am just the wanderer photographer, who's the travelling companion here. So I was biking, and a song came to my mind. The title is Lucy Rose: All I’ve got. I was humming it until I got to the Public Teather.

When I arrived, and I had a few minutes – for a walk – until Petra came, the scene, the place reminded me of this: The valley of playfully roaming sunbeams. This is where the pictures were taken.

Megmutattam Petrának is a zenét - egyből ráérzett, hogy mire gondolok, hamar levetkőzte a pózokat. Őszintévé vált. Az első képkockák ennek tanúi a befelé figyelésnek és vívódásnak. 

 I showed Petra the music – she immediately knew what I thought of, and soon left the poses behind. She became honest. The first stills are the witnesses of this, the listening in, the struggle.

Aztán ott van, a dallam. A felidézés, a belehelyezkedés, a kimutatás. 

Then there is the melody. The evocation, positioning herself in, revealing.

 
És akkor elérkeztünk a kiszáradt forráshoz, ahol kövek vannak. Megkérdeztem Őt, hogy melyik tetszik, hogy egyáltalán tetszik-e a hely, ahová odasüt a nap? 
Igent mondott. Aztán kértem, hogy írja le, azt a helyet, ahová szívesen ülne, ami hívogatja. Akkor készült még egy kép.

 And then we got to the parched spring, where some stones are. I asked her which one she liked or if she liked the place where the sun shined at all. She said yes. Then I asked her to describe the place where she would sit, which attracted her. Another picture was taken.

Aztán ültében... királylánnyá változott, már nem volt kétely, nem volt önvizsgálat, nem volt meg a fizikai környezet szavakkal történő tényszerű leírása sem, csak a kifelé figyelés. A mohák finom csillóinak simítása, kölcsönös simogatás. 

Then when she sat there... she became a princess, there was no doubt, no self-investigation, no factual verbal description of the physical environment, only listening to the outside world. Only stroking the soft cilia of the moss, the mutual caress.

És az utolsó képkocka: mindennek a tapasztalatnak az átadása, ajándéka... Neked Kristóf.

And the last still: giving, gifting this whole experience... to You Kristóf.